NAGYBOLDOGASSZONY ORTODOX TEMPLOM - TÜRKÖS

Az egyházi élet nyomai ebben a plébániában elvesztek az idők homályában, de a hagyomány és a templomi pisania (faragott vagy festett felirat a templomok és kolostorok bejáratánál) feliratai néhány bizonysággal szolgálhatnak. Egy értékes információ, miszerint az 1650. évben, a türkösi hívek kérik a brassói magister engedélyét a fából készült templom javítására. 1781-ben, amikor engedélyezok a román ortodox hívőknek a kőből való templomok felépítését, a türkösi románok engedélyt kérnek egy kőből épített templom engedélyezését, ugyanis „az 1779-es évben volt egy fából épült templomocskájuk, amely, lévén, hogy körülbelül 200 évvel korábban épült, romokban hever”. A kérést jóváhagyták és 1781-ben megkezdték a jelenlegi kőtemplom építését, az évszámot bevésték a templomhajó bejárata fölé.

A „Máriatemplom” az 1781-1783 évek közötti időszakban épült, kőből, kereszt alakban, amelynek hossza 26,31 m és szélessége 14,55 m. 1821-ben kezdődött a nagy harangláb építése, amelynek magassága 47 m, ennek alsó része képezi a templomkert bejáratát, és amely lezárja a nagyszabású, a temetőt körülvevő, erős téglafalat.

A nehéz idők ellenére a templomot egy, a moldvai kolostorok festményeire emlékeztető szép falfestmény díszítette, kívül és belül, amelyet „egy mesteri művész keze, akinek neve ismeretlen maradt a mai napig”. 1877-ben a falfestményt egy mészréteggel takarták el, majd az idők során több réteggel is, nem is gyanítva az eltakart festmény értékét. A falfestményt csak 1939-ben fedzték fel, a feltárást a Ioan Mihail festő, a Történelmi Emlékművek Bizottságának szakértője, által vezetett csoport végezte, a Bucur és Nicolae Bunescu pénzügyi hozzájárulásával.

Már a kezdetektől, a templomot nagy értékű kegytárgyakkal látták el: nagyharang (1837, 1200 kg), prapor (egyházi zászló), Sfânt Antimis de la Sfântul Andrei (Szent Antimis Szent Andrei Şaguna-tól, 1815-ben festett Szent Epitáfium, ezüst oltárszekrény (1717), nagy kereszt (1881), régi asztali kereszt, hét ezüst gyertyatartó, kehely (1796, 1838, 1840), ezüst füstölők (1770/71), három sárgaréz csillár (1787), Evangélium ezüstveret (1822), mirhát és tömjént tartalmazó ezüst edények (1822), régi, ezüst tömjéntartó és két, régi ezüstkorong. Ezekhez még hozzáadódik a templom igazi értékét képező, barokk stílusban készült, négy oszlop tartotta baldachin és az ikonosztáz (1812-1815). Továbbá, a tempom egy számottevő, régi, értékes ikonfestmény gyűjteménnyel is rendelkezik.

Ebben a templomban egy régi könyvgyűjtemény is található, amely nem rendelkezik egy frissített jegyzékkel, lévén, hogy az évek során, ezek közül sokat egyéb könyvtárakba helyeztek át.

A Szent Oltárrészben található a templomépítők jegyzéke is, amelyet 1781-ben jegyeztek be a templom aranykönyvébe és a könyv alakjában kinyítható fa diptichonba. A templom építésének körülményeit a máig megőrzött alapítási felirat tartalmazza. A cirillbetűs felirattal rendelkező kereszt a régi, fa templom oltára helyén van elhelyezve..

A Négyfaluban szolgáló egyes ortodox papok neveit először a Bolgárszegi (Şchei) Szent Miklós templomban őrzött kéziratok és régi könyvek említik meg. Ezen jegyzékeknek megfelelően az első türkösi ortodox lelkészek Petcu és Dumitru voltak, 1671 előtt, majd egy Staicu nevű lelkészt áthelyeztek Türkösről Bolgárszegi templomához. Ezután a derék szolgáló lelkészek hosszű listája következik: Siicu lelkész (1672-1682); Vasile Grid lelkész (1686-tól); Petru lelkész (1699-ben részt vett a Szentpéteri vizsgálatban); Radu Tempea lelkész (1697-1698); Matei Tempea lelkész (1728-1739); Stan Brenci lelkész (1947-től); Constantin Stan esperes (1755-1793), Constantin Brenci Popovici lelkész; Vasile Grecu lelkész (1796-1810); Oprea Odor lelkész (1810-től) – ez utóbbi lekésszel kezdődik az Odoreşti lelkészcsalád papi dinasztiája Türkösön, amely 1862-ig szolgál; Ioan Pascu (1862-1910) és Nicolae Soiu (1862-1916) lelkészek; Ioan I. Pascu lelkész (1907-1916 és 1919-1929); Daniel Purcăroiu lelkész (1930-1976); Nicolae Plămădeală lelkész (1978-1981); Eugen Emil Beleuţă lelkész (1981-2014); Obancea Dan Nicolae lelkész, 2014 júliusától – a jelen időpontig.

A templom kórusát szolgáló kántorok a nép oktatásában, a kultúra terjesztésében résztvevő tanítók soraiból kerültek ki. Ezek nevei az alábbiak: Toma Brenci (nevének első említése: 1851), Radu Odor, Iosif Oncioiu, Petru Debu, Ioan Odor, Ioan I. Pascu, Nicolae Odor, Vasile Bărbat, Matei Stroescu, 1938-tól Aurel Raţiu, a jelen időpontban Marius Vrânceanu.

Az elsőként megemlített egyházgondnok, 1782-ben, Ioan Sasul, akit Ioan Sulică, Gheorhe Căciulă şi Ioan Banciu, Radu Marin Odor, Anastase Bârsan, Iosif Oncioiu, Ioan Perţache, Ioan Căciulă, Ioan I. Pascu, Radu Moroianu egyházgondnokok követtek, majd a XIX. század végétől Constantin Perţache egyházgondnok. Mindezen egyházgondnokok az alapítók és a templom jótevői sorában is számottevő szerepet töltöttek be.

A plébániai temető a templom udvarán helyezkedik. Majdnem teljes kör alakú, 3000 m2 területű, és egy faragott kő alapra épített, szép téglafal veszi körül. 1994-ben a templom részére még egy, 5000 m2 területű temetőrészt utaltak ki.

A Nagyboldogasszony templom mellett működött az 1821-1873 időszakban az iskola, a harangláb két oldalán található két kis teremben. 1874-től ez felekezeti iskolaként működött az új iskola épületben, az 1920-as évig, amikortól állami iskolává alakították. 1922-ben, a templom mellett létrehozták az olvasóházat, amely körül a Négyfalusi legjobb és legtehetségesebb fiatal elemei összpontosultak. 1898-ban hozták létre a templom keretében a Nicolae Jugănaru Alapítványt.